Tudta-e, hogy...?

Sigmund Freud nagyban hozzájárult, hogy Európában is felfedezték a kokain gyógyászati hatásait. Maga is a szer fogyasztói közé tartozott, és sokak szerint számos sikerkönyvét is a kábítószer hatása alatt írta.

A karóbahúzás büntetése már Hammurapi törvényoszlopán is megjelent. A középkori Európában a gyermekgyilkos asszonyokat végezték ki ily módon.

A genovaiak a Krím-félszigeten található Kaffa erődjének ostrománál a tatárok biológiai fegyverként vetették be a pestist. Megfertőződött katonáik tetemét katapultok segítségével juttatták be a várba.

XIV. Lajos a kiskorában zajló nemesi felkelésekből okulva szerette maga mellett tudni az arisztokráciát, így a Versailles-I kastélyban lakó nemesek és az őket kiszolgáló személyzet száma időnként elérhette a tízezret is.

Maga a rögbi és az európai futball az 1820-as években vált szét, mindez hivatalossá csak az 1863-as angol Labdarúgó Szövetség megalakulásával vált, valamint az alapszabályok akkori lefektetésével.

Bár a kígyómarás legendáját a történészek elvetették, és a legelterjedtebb nézet szerint VII. Kleopátra Egyiptom királynője méreg segítségével lett öngyilkos, de akad olyan történész is, aki szerint meggyilkolták.

A Vatikán jelenlegi elsőszámú ördögűzője, Gabriele Amorth atya elmondása szerint már több mint 160 ezer szertartást hajtott végre.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/49561/pics/lead_800x600.jpg
Tudta-e, hogy...?
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?