Tudta-e hogy...?

Az első hivatalos pápamobilt a Mercedes gyár szállította a Vatikánnak 1930-ban.

1518-ban Strasbourg éhező és betegeskedő polgárai a nélkülözések következtében transzba estek és táncolni kezdtek. A heteken át tartó, halálos áldozatokkal is járó táncőrület több száz embert ragadott magával.

Dél-Afrikában az apartheid évei alatt a feketék nappal csak ún. útlevéllel (passbook) tartózkodhattak a fehérek lakónegyedeiben, éjszaka pedig teljesen ki voltak tiltva onnan.

A gőzmozdonyt feltaláló George Stephenson csak 18 évesen, egy esti iskolában tanult meg írni-olvasni.

Míg Németországban a II. világháború alatt mintegy 15-20 ezer katonát végeztek ki dezertálásért, az USA-ban mindössze egyet.

Hogy elvehesse saját unkahúgát, IX. Benedek 1045-ben eladta pápai címét keresztapjának, akit VI. Gergelyként választottak pápává.

Az 1937-ben felrobbant Hindenburg léghajó háromszor hosszabb volt, mint egy Boeing 747-es utasszállító repülőgép.

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/33862/pics/lead_800x600.jpg
Tudta-e, hogy...?
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?