Rettegett kór a gyermekmunka Angliájában: a foszforállkapocs

A kutatók gyakran találnak a csontvázakon olyan jeleket, amelyek egy-egy konkrét foglalkozást űző személyekhez köthetők. Ilyen például az ún. szabóbemetszés, vagyis az elülső fogak között található kis bemélyedés. A szabók vagy a varrónők gyakran tartották munka közben a szájukban a varrótűt, amelyeknek köszönhetően egy idő után egy tűnyi méretű bemetszés keletkezett a fogak között. A 19. század folyamán és a 20. század elején a gyufagyári munkások körében egy jóval súlyosabb betegség is kialakulhatott: az ún. foszforállkapocs. 

Hasonló volt az ún. susztercombcsont is. A cipészek elsősorban a combukon szegecselték össze a lábbeliket. A folyamatos ütlegelés következtében a combcsont egy idő után eldeformálódott. Ezek a jelek rendkívül fontosak, mivel így következtethetünk arra, hogy az elhunyt milyen foglalkozást űzhetett – máshonnan ezt nem tudhatnánk meg.

Bár a fent említett példák csak kisebb csontelváltozások, bizonyos foglalkozásokat űzőknek ennél komolyabb problémákkal kellett szembenézniük. A bányászoknak például számolniuk kellett a pneumokoniózis, vagyis fekete tüdő nevű betegséggel, amelyet a szervre lerakódott szénpor okozott, a „rádiumlányok” pedig a többek között a karórák számlapjain és a repülőgépek magasságmérőin használt, főként rádiumból előállított festékek használata következtében (a lányok gyakran szájukkal nedvesítették be az ecsetet) veszthették el fogaikat, kihullhatott a hajuk, bőrükön tályogok keletkezhettek és teljesen legyengülhettek. A kéményseprők esetében a korom okozta irritáció hererákot okozhatott (hozzátehetjük, hogy a bányászok és a kéményseprők esetében ezek a veszélyek még ma is fennállnak).

A gyufaiparban dolgozók egyik gyakori betegsége volt a 19. század folyamán (valamint, kisebb mértékben, a 20. század elején) az ún. foszforállkapocs, amely a sárga (vagy fehér) foszforral a megfelelő munkavédelmi előírások hiányában dolgozó munkások körében alakult ki. Mivel az állkapocscsont nem kapta meg a megfelelő vérellátást és a szükséges tápanyagokat, fokozatosan elhalt. Fotókon és különböző történelmi dokumentumokon eddig is találkozhattunk a betegséggel, a bioarcheológia azonban a legutóbbi időkig nem tárt fel hasonló eseteket.

Kutatók egy csoportja 2010-ben azonban egy kvékerek csontvázait tartalmazó North Tyneside-i temetőben rábukkant egy tizenéves gyerek maradványaira, aki ebben a betegségben szenvedhetett. A temetőben található maradványok 1711 és 1857 közé datálhatók. Bár a kvékerek feltehetően a városi lakosságtól elszeparálva éltek, az ő közösségükre is hatással voltak az ország többi részén bekövetkező változások. Az ipari forradalmak korának Angliájában vidéki lakosok tömegei áramlottak a városokba, ahol többek között súlyos levegőszennyezettséggel, borzasztó munka- és lakhatási körülményekkel kellett szembesülniük.

A temetőben talált, 69-es számmal jelölt személy 11,5 és 13,5 éves kora között hunyt el, a nemét azonban a DNS-vizsgálat alapján sem lehetett megállapítani. A csontvázon többek között gyermekkori stressznek köszönhetően bekövetkező fogelváltozásokat, valamint skorbutra utaló nyomokat is találtak. A hosszú csöves csontoknál megfigyelhető görbület emellett angolkórra (kóros D-vitaminhiányra) utal. A gyermek csontvázán tuberkulózisra utaló nyomokat is felfedeztek.   

A 69-es személlyel kapcsolatban mégis az állkapocsnál megfigyelhető elváltozás a legérdekesebb, amely feltételezhetően a foszforral való érintkezés miatt kialakult csontvelőgyulladásra utal. Az osteomyelitis csontnövekedéshez és -veszteséghez, valamint elhalt csontszövetek felhalmozódásához is vezethet a fertőzött részeken. Amikor egy egyébként is rossz fogazattal rendelkező egyén ki van téve a foszfor negatív hatásainak, az állkapcsában található fertőzött csontjai könnyebben növekedni kezdenek, az egészséges csontok pedig elhalnak. Nagyon valószínű, hogy a 69-es személy alultápláltság és tuberkulózis mellett a foszfor „áldásos” hatásainak is ki volt téve.  

A foszforállkapocs két okból is kialakulhatott: ha valaki gyufagyárban dolgozott (mint már korábban említettük), valamint ha foszfortartalmú gyógyszert vett be. Számos levéltári bizonyíték tanúskodik arról, hogy a foszfort a 19. században gyógyászati célból is alkalmazták: a fehér foszfort például gyakran írták fel angolkórosoknak az 1800-as években és a 20. század elején. A 19. században emellett a gyufaipar is virágzott, és vezetői gyakran alkalmaztak nagyon szegény, 6 és 12 év közötti gyerekeket. Bár azt a kutatók sem tudják biztosan állítani, hogy ez esetben valóban foszforállkapoccsal van dolguk, nagyon valószínű, hogy a betegség okozta a tinédzser állkapcsán észlelt elváltozásokat. A kutatók feltehetően a jövőben még számos hasonló esettel fognak találkozni.

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/25288/pics/lead_800x600.jpg
betegségek,Nagy-Britannia,Újkor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?