Bátran harcolt az igazi Forrest Gump

„Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle” – szól Forrest Gump édesanyjának örök érvényű mondata. Minden bizonnyal sokakban csalódást kelt, hogy nem létezett olyan személy, aki elmondhatja magáról, hogy alabamai futballsztár volt, vietnami szerepvállalása miatt kitüntették Becsület érdeméremmel, Kínában mindenkit lealázott pingpongban, hogy aztán híres rákhalász-kapitány legyen. Az azonban elmondható: létezett az „igazi Forrest Gump”. Sammy L. Davist 1968-ban valóban kitüntették Vietnamban (no nem Dan hadnagy vagy BB megmentéséért), a kitüntetésről készült képek pedig visszaköszöntek az 1994-es filmben is.

Ezernyi dartsnyíl repül a vietkongok felé

Sammy L. Davis a Forrest Gump című örök klasszikus 1994-es bemutatóját követően került reflektorfénybe. Bizonyára sokaknak ismerős az a jelenet, amikor Lyndon B. Johnson amerikai elnök kitünteti a filmben játszó Tom Hankst, aki később letolja a nadrágját, hogy megmutassa neki, hol sérült meg. Bár ez utóbbi jelenet valójában nem történt meg (annak ellenére, hogy az „igazi Forrest Gump” valóban kapott néhány vietnami golyót a farpofái közé, a mozgóképen eredetileg látható katona valójában Davis volt. A valós történelmi felvétel megjelenítése a filmen a háborús veterán előtti tisztelgés jele volt. A televíziós technika akkoriban nem volt ilyen fejlett, mint ma, de a vágók ügyesen rámontírozták Tom Hanks fejét Davis testére.

A fiatal Sammy L. Davis önkéntesként jelentkezett a tüzérséghez, mivel édesapja szintén tüzér volt a második világháborúban. Habár a tüzérséget gyakran a frontvonalak mögött szeretjük elképzelni, ahol elvileg biztonságos távolságból lehetett irtani az ellenséget, valójában az egész délkelet-ázsiai ország egy teljes frontvonal volt, ahol senki sem volt biztonságban. Miután Davis elvégezte a kiképzést, kérte, hogy Vietnamba helyezzék át. Az egysége 1967. november 18-án landolt a dél-vietnami Cai Lay-i bázison. Kevesebb mint 24 órával később Davis már a saját és a körülötte lévők életéért küzdött a dzsungelben.

Eleinte aknatámadást indított az ellenség, majd becslések szerint 1500 vietkong támadta meg meglepetésszerűen a bázist. Davis nem esett kétségbe, odaugrott a gépfegyver elé, és fedezte társait, akik egy 105 milliméteres, könnyű tábori tarackot (M101A1) próbáltak működőképessé tenni. Az egységet azonban telibe találták egy páncéltörő ágyúval: az egység zöme odaveszett, Davis pedig berepült egy rakétatölcsérbe.

Figyelmen kívül hagyva a körülötte lángoló tárgyakat és saját sérüléseit, Davis visszaugrott a tarackhoz, és beüzemelve számos pontos találatot leadott. A véres háború kezdeti szakaszában úgy tűnt, hogy az amerikai csapatok tűzfölénye eleve reménytelenné teszi az ellenfél esetleges tömeges gyalogsági támadásait, viszont a gyakorlatban ez nem így alakult. Néhány sikeres lerohanás megmutatta, hogy ha a vietnami csapatoknak sikerül 200 méteren belülre kerülniük, akkor a hagyományos tüzérségi tűz már nem eléggé hatásos.

A klasszikus kartácstűz modern változataként 1966-ban a „Beehive”, vagyis a méhkas lövedék lett kifejlesztve. Itt azonban nem apró cserépdarabok, és különböző fémrepeszek repültek ki a tarackokból, hanem több ezer darab, 4-5 centiméter hosszú nyilacska. Tulajdonképpen egy gyilkos darts volt ez, amelyet Davis beüzemelve és 18 ezer nyilat kilőve nagy pusztítást végzett a túl közel kerülő és már az ötödik hullámban támadó ellenség sorai között. Később egy jól irányzott aknavető ismét eltalálta az amerikai tarackot, és Davis másodjára is megsérült, ám ismét visszamászott a fegyverhez, és egészen addig folytatta a tüzelést a sérült tarackkal, amíg már nem volt több muníciója.

Fuss, Forrest! Fuss!

Az amerikai bázis és a vietkong támadás fő iránya között egy folyó feküdt. Amikor Davisnek kifogyott a lőszere, a források szerint meghallotta a folyó felőli segélykiáltásokat. Odarohant, és annak ellenére, hogy nem tudott úszni és a sérülései is elég súlyosak voltak, – valójában amerikai filmekbe való módon – megragadott egy, a táborból kihozott gumimatracot, és beevezett a folyó közepére sérült társaiért.

Ezt követően néhány társához csatlakozott, akikkel három súlyosan sérült katonára bukkantak a folyóparton. Davis a túlsó parti sűrű dzsungelre két kézifegyverrel célozva fedezte bajtársai kimenekítését és visszavonulását. Már egészen hihetetlenül hangzik, de a bátor, több gránátrepesz okozta sebből vérző katona egy másik tarackot kezelő személyzethez csatlakozott, akikkel folytatták a bázis még megmaradt harcképes katonái védelmének támogatását.

Egy 105 milliméteres tarack

Valamikor hajnal előtt – hogy a filmből idézzünk – „felugrott és megharapta valami” Davist (természetesen vietkong lövedékek), így súlyos sérüléseket szerzett a hátán, és igen, ahogyan a filmben is hallhattuk, a hátsó felén is. Még a kórházban aláírt egy nyilatkozatot, amely lehetővé tette, hogy az egységével maradjon ahelyett, hogy hazaszállították volna. Kérelmét elfogadták, azonban sérülései miatt nem tudott visszamenni a harcmezőre, ezt követően szakácsként segítette társait.

Sammy L. Davis a Becsület érdemrendet egy évvel később vehette át Johnson elnöktől. Köszönhetően az 1990-es években nagyot fejlődő digitális effekteknek, az átadási ceremóniát időről-időre bárki megnézheti, igaz, nem Davis arcával, hanem Tom Hanks fejével és egy bátor dublőr fenekével.
http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/24356/pics/lead_800x600.jpg
20. század,film,Forrest Gump,Vietnam
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?