Gyorshajtás és cserbenhagyásos gázolás – veszélyes utcák a középkori Angliában

Bár a középkori utcák feltehetően nem voltak annyira zsúfoltak, mint a maiak, a nagy számban előforduló lovak, szekerek és bóklászó emberek azonban ezekben a századokban is számos közlekedési nehézséget okoztak. A középkori Angliában a hatóságoknak sokszor kellett hasonló problémákkal foglalkozniuk.

A középkori Angliában a helyi hatóságok gyakorlatilag folyamatos harcot vívtak a lakossággal, mivel az emberek különösen nagy hajlandóságot mutattak a forgalom akadályozására. Ebben a tekintetben lehetőségek széles tárháza állt rendelkezésükre: voltak például, akik építőanyagot hagytak az utcán, egyes kereskedők azonban egyenesen az utca közepén kezdték el portékájukat árulni. A hasonló helyzetek megelőzése végett a középkori városok polgármesterei időről időre új jogszabályok meghozatalával igyekeztek úrrá lenni a káoszon. Ha például valaki Bristolban régi ruhákat árult, csak a karjaiban tarthatta a kelméket, a northamptoni szénakereskedők pedig csak a fejükön hordhatták árujukat. A leicesteri városi hatóságok által 1467-ban hozott rendelet szerint építőanyagokat (legyen az kő, fa vagy agyag) legfeljebb három napon át lehetett kint hagyni a ház előtt.

A torlódások elkerülésére irányuló szándék lehetett az egyik oka annak, hogy a középkori piacok megtartását számos rendelettel szabályozták. Amellett, hogy hol és mikor lehet piacot tartani, valamint hogy hol állíthatók fel a standok, gyakran azt is meghatározták, hogy bizonyos emberek csak a kései órákban látogathatták a vásárokat. Persze ezek az előírások korántsem minden esetben irányultak a forgalom tudatos irányítására, de bizonyos mértékben mind a szekerek, mind a gyalogosok közlekedésének megkönnyítésével segíthették a túlzsúfolt utcák problémájának megoldását. 

A városi hatóságoknak arra is oda kellett figyelniük, hogy az ingatlantulajdonosok ne az utca leszűkítésével lássanak hozzá házuk kibővítéséhez. A városatyák számos esetben rendelték el az építkezések leállítását, és az is előfordult, hogy az épület egy részének lebontására adtak utasítást. Megesett, hogy emiatt még magának a királynak az építkezési tervei is kútba estek. 1312-ben II. Eduárd háza kibővítését kérelmezte a londoni hatóságoktól, akik azonban megtagadták a kérést. Az indokok között az is szerepelt, hogy amennyiben a királyi ingatlan kibővítése megtörténne, az út annyira leszűkülne, hogy a tűzifát szállító, a kérdéses helyen rendszeresen áthaladó szekerek az út leszűkítése miatt már nem férnének el. Hozzátették, hogy a betoldott épületrész a királynét is akadályozhatná a szekérrel történő továbbhaladásban.

Sok gondot okoztak emellett az utcákon bóklászó állatok is. Különösen a disznók voltak veszélyesek, akiket gazdáik gyakran engedtek szabadon. A sertések pedig éltek is a lehetőséggel, és nagy örömmel turkáltak a szemétben élelem után. Gyakran olyan vehemenciával szaladtak ki az utcára, hogy a fejlettebb egyensúlyérzékkel megáldott járókelőket is felborították. Így amellett, hogy a szemétkupacot csak még jobban szétszórták, még az emberek sem voltak tőlük biztonságban. A városi (például a londoni) elöljárók úgy próbáltak meg úrrá lenni a helyzeten, hogy lehetővé tették az utcákon csatangoló disznók azonnali megölését – ha a tulajdonosa továbbra is igényt tartott az állatra, négy pennyt kellett fizessen. Más települések a kutyák pórázon és láncon tartására utasították a lakosokat.

A hatóságoknak gyakran a szekerekkel is meggyűlt a bajuk. Különösen a vasborítású kerekekkel volt probléma, amelyek nem ritkán felszedték az utcaköveket, így előfordult, hoyg ezeket betiltották. Sokszor azt is szabályozták, hogy egy időben hány szekér lehet egy helyen, vagy hogy hány haladhat át a városkapukon. Problémát jelentett emellett, ha egy szekér túl gyorsan haladt. A London által a sebességkorlátozás érdekében hozott rendelkezés – feltehetően a világ első gyorshajtási törvénye – még a 15. századi joggyűjteménybe, a Liber Albusba is bekerült. Eszerint a szekér hajtója nem mehetett gyorsabban járművével akkor, amikor nem volt rajta rakomány, mint amilyen sebességgel rakománnyal együtt haladt. A szabálysértők 40 penny bírságra, rosszabb esetben pedig akár börtönre is számíthattak.  

Közúti balesetek emellett még a középkorban is előfordultak. 1336-ban két fuvaros két üres szekeret vitt éppen ki Londonból, amikor az egyik szekér kerekei kiestek. A felboruló kocsi maga alá temette és megölte Agnes de Cicestre-t. Egy másik alkalommal egy 12 éves londoni fiú, Ralph de Mymmes egy vízzel teli hordót szállító szekeret vezetett, amikor az egyik kerék kitört, és a szekér elsodorta a hétéves John Stolere-t, aki az utcán könnyített magán. A fiú szörnyethalt, Ralph pedig elsietett a helyszínről. Cserbenhagyásos gázolás tehát a középkorban is létezett. 

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/24303/pics/lead_800x600.jpg
Anglia,Középkor,közlekedés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?