A londoni mulatóhelyek is bezártak Viktória halálhírére

Az első brit uralkodó volt, aki vonaton utazott, az elsők között volt, aki kloroform használatával szült, túlélt nyolc merényletkísérletet, utódai pedig a német, spanyol, svéd, norvég, orosz, görög, román és román uralkodóházban is képviseltették magukat. Halálhírére Londonban a színházak és a mulatóhelyek is bezártak, az utcákon pedig hatalmas tömeg gyászolt. 1901. január 22-én halt meg Viktória királynő, akinek uralkodása egybeesett a brit birodalom aranykorával.

Uralkodása alatt az Egyesült Királyság hatalmas ipari és gazdasági fejlődésen ment keresztül. Viktóriát 1877-ben India császárnőjévé koronázták, nevét pedig többek között kelet-afrikai tó, dél-afrikai vízesés, dél-ausztráliai állam, észak-kanadai tengerszoros, burmai hegycsúcs és hongkongi öböl is viseli. A monarchia ezekben az évtizedekben soha nem látott fényében ragyogott, nem szabad azonban elfelejteni azonban, hogy ugyanez ez az időszak a dickensi lepukkant munkáskerületek, nyomornegyedek és a gyerekmunka világa is volt egyben.

Amikor Viktória 1900 karácsonyán – szokásoshoz híven – a Wight-szigeten található Osborne-házba érkezett, már lehetett tudni, hogy súlyos beteg. Állapota az elkövetkező napokban fokozatosan romlott: már alig látott, járni sem tudott és szellemi képességein is hanyatlás nyomai látszottak. Az utolsó napokban biciklis újságírók álltak a birtok előtt, hogy azonnal vihessék a királynő halálhírét a közeli távíróhivatalba. 

Halálakor legidősebb unokája, II. Vilmos német császár is jelen volt. Testét fehér ruhában és esküvői fátylában fektették végső nyughelyére, legkedvesebb ismerősei pedig kérése szerint különböző tárgyakat – többek között állítólagos szeretője, az inas John Brown a család elől egy virágcsokorral elrejtett hajtincsét és arcképét – helyeztek a koporsóba. Viktóriát évtizedeken keresztül az Egyesült Királyság leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodójaként tartották számon, 2015-ben azonban ükunokája, II. Erzsébet átvette a brit monarchia uralkodási időtartamrekordját.

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/24143/pics/lead_800x600.jpg
20. század,Nagy-Britannia,Viktória
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?