Alapító atya keveredett bele az Egyesült Államok első szexbotrányába

1791 nyarán egy nő kereste fel az Egyesült Államok alapító atyáinak egyikét, Alexander Hamiltont, hogy elmesélje szomorú történetét. Elpanaszolta, hogy férje elhagyta, és most szegénységben kell élnie. Azt kérte, hogy adjon neki és lányának annyi pénzt, ami elegendő arra, hogy Philadelphiából New Yorkba, a családjukhoz utazzanak. A politikus megígérte, hogy kisegíti a szerencsétlen asszonyt, és még aznap este, személyesen vitte el neki a szükséges összeget. Mint azonban Hamilton később leírta: miután megérkezett a hölgy házába, kis beszélgetés után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy anyagi segítség mellett más típusú vigaszra is szüksége van. Kezdetét vette az USA történetének első szexbotránya.

Hamilton és Maria Reynolds kapcsolata hónapokon át tartott – még azután is, hogy Maria férje, James megzsarolta a férfit: 1000 dollárt kért a hallgatásáért. A politikus részletekben kezdett fizetni, és bár többször is megpróbált véget vetni a kapcsolatnak, ilyenkor szívszorító leveleket kapott a bánatos asszonytól, akit végül ezután is látogatott. A helyzetet rontotta, hogy Hamilton egyik politikai ellenfele, Jacob Clingman többször is látta Hamiltont kijönni a Reynolds-házból. Amikor ezzel szembesítette Mariát, az asszony azzal védekezett, hogy Hamilton csak azért járt a házban, hogy férjével kétes pénzügyeikről tárgyaljanak.  

Hamiltonnak végül sikerült megszabadulnia a házaspártól – utoljára 1792-ben fizetett nekik. A pénzügyi spekuláció vádját Clingman azonban továbbra is fenntartotta, és megosztotta az információt James Monroe-val, valamint Frank Muhlenberggel. Hamilton kénytelen volt bevallani magánéleti hűtlenségét, hogy ezzel tisztára moshassa magát a korrupció vádja alól. Mivel a két politikus meggyőződött arról, hogy Hamilton igazat mond, eltekintettek attól, hogy nyilvánosságra hozzák afférja részleteit.

Monroe azonban elküldte a szerelmes leveleket barátjának, Hamilton ellenfelének, Thomas Jeffersonnak, aki pletykákat kezdett el terjeszteni Hamilton magánéleti zűrjeiről. A házasságtörő kapcsolatot végül egy James Thompson Callendar nevű újságíró hozta nyilvánosságra 1797-ben. Hamilton egy 95 oldalas pamfletben válaszolt, amelyben tagadta a korrupció vádjait, félrelépését azonban elismerte, és nyilvánosan bocsánatot kért miatta. A dokumentumban Hamilton le is írta gyanúját, miszerint nem elképzelhetetlen, hogy a kapcsolat kicsikarása tudatos, összehangolt akció volt Reynoldsék részéről. 

Eliza Hamilton

Hamilton feleségét, Elizát feltehetően lesújtotta férje hűtlensége, de a nyilvánosság előtt nem kommentálta az eseményeket. Hamilton irományában megemlítette, hogy talán sohasem fog egészen megbocsátani magának azért, hogy éppen azt bántotta meg, akit a legjobban szeret. Amikor férje nyilvánosan is beismerte hűtlenségét, Eliza éppen hatodik gyermekükkel volt terhes. Férje minden eszközzel igyekezett kiengesztelni feleségét, és neki írt leveleiben is folyamatosan biztosította róla, hogy csak rá van szüksége.

A Hamilton család Manhattanbe költözött, és egy időre lecsillapodtak körülöttük a kedélyek, a nyugodt periódus azonban nem tartott sokáig. Fiúk, Philip 1801-ben egy párbajban meghalt (Eliza következő fiukat Philipnek nevezte el). Legidősebb lányuk, Angelica ettől teljesen összeomlott, és már sohasem jött teljesen helyre. Állítólag továbbra is beszélt a bátyjához, annak ellenére, hogy a testvér már halott volt. Három évvel később feltehetően Alexander Hamiltonnak is eszébe jutott fia tragédiája, amikor az Aaron Burral vívott párbajban csípőn találta egy golyó. A politikus másnap belehalt sérüléseibe. Az amerikai történelem leghíresebb párbajának tartott küzdelem után gyilkosság címén vádat emeltek Burr ellen. Perre azonban nem került sor, Burr 1805-ig zavartalanul elláthatta az alelnöki tisztséget Thomas Jefferson elnök mellett.

Elza sohasem házasodott újra. Férjére egy hajtincse, valamint a nyakában élete végéig hordott zacskó emlékeztette, amelyben két írást helyezett el: férje szonettjét, amelyet még az udvarlás alatt írt neki, valamint egy másik költeményt, amelyet a párbaj reggelén írt.  

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/23892/pics/lead_800x600.jpg
botrány,Egyesült Államok,Újkor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?