Kerti munka közben találtak rá a középkori mongol nemesasszonyra

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy a kerti komposztgödréből egy közel ezer éves úri asszony holtteste került elő. Natalia Filina és férje azonban már megteheti: a dél-mongóliai Ulán-Ude lakosai kerti munka közben bukkantak a középkori mongol nemesasszony maradványaira, amely mellett egy igen ritka, kínai bronztükröt is találtak.

„Mindig is azt kívántam, hogy elásott kincset fedezzek fel” – mondta a The Siberian Timesnak a 31 éves Natalia Filina, aki a hét elején azzal a szándékkal ment ki a férjével a kertjükbe, hogy eltakarítják a felesleges köveket, és kiássák a komposztgödröt. Hatvan centiméteres mélységben jártak, amikor a kövek között csontokra bukkantak. Első gondolatuk az volt, hogy állatok csontjaival van dolguk, ám később egy lábszárcsontról rájöttek, hogy emberi maradványokról van szó. Azonnal abbahagyták a munkát, és hívták a rendőrséget.

Az emberi csontok mellől egy 9,9 centiméter átmérőjű, mintegy fél centis vastagságú tükör is előkerült. A kiérkező egyenruhások látták, hogy ez nem az ő asztaluk, és hívták a helyi Mongol, Buddhista és Tibeti Intézet munkatársait, akik a helyszínen további sírmellékleteket is találtak.

„A vizsgálatok alapján egy körülbelül 30 éves korában elhunyt, mongoloid nő pihente örök álmát a leendő komposztgödör alatt” – mondta Alekszej Buraev helyi régész. „A csontok alapján már sajnos lehetetlen megállapítani, hogy mi volt halálának oka. Külsérelmi nyomokra nem bukkantunk, így kizárhatjuk, hogy erőszakos cselekedet következtében szállt volna a túlvilágra. A 30 év szép kornak számított abban az időben, ám a hölgy még nem lehetett elég idős, hogy végelgyengülés miatt haljon meg” – tette hozzá a kutató.

Az asszony egy farönkből kifaragott koporsóban feküdt, nyírfakéreggel takarták be. A mellette talált kínai bronztükör az elemzések szerint a 10-13. századból való, ebből tudnak következtetni a kutatók, hogy a temetés is ebben az időszakban zajlott le. A részletesebb vizsgálatokra még heteket kell várni.

A szakértők szerint a tükör Kínából származott, az egyik oldalán két sárkány alakja vehető ki, alattuk pedig egy írás található, amely még megfejtésre vár. A sírmellékletekből világosan kirajzolódik, hogy az asszony előkelő társadalmi rétegből származott, a családja igen tehetős lehetett. „Bronztükrök elég ritkán kerülnek elő régészeti ásatások alkalmával, ugyanis általában egyedülálló alkotások, a készítők egyéni stílusát tükrözik, így értékükből kifolyólag kevés esetben kerülnek a föld alá” – mondta Bilikto Bazarov, az Orosz Tudományos Akadémia kutatója. Hozzátette: a nyírfakéreg és a koporsó maradványainak radiokarbonos elemzése pontosítani fogja, hogy az elhunyt asszony melyik évszázadban élt.

http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/22913/pics/lead_800x600.jpg
Középkor,Mongólia,régészet,temetkezés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?