500 éve nem találják a görög szigetet, most meglett

Egy nemzetközi, régészekből és geológusokból álló kutatócsapat az Égei-tenger keleti részén, a török partok mentén megtalálhatta az ókori Canae (Kane) görög városnak otthont adó szigetet, amely mellett i. e. 406-ban az athéni és a spártai flotta ádáz csatát vívott egymással.

Az Arginusae-i szigetek (mai török nevén a Garip-szigetek) csupán néhány száz méterre találhatóak Törökország nyugati tengerpartjától. A történelmi források három darab szigetről szólnak, azonban mindezidáig a harmadik sziget elhelyezkedése egészen a 16. század óta nem volt világos, ugyanis a fél évezreddel ezelőtti oszmán térképeken már nem szerepelt. Egyszerűen eltűnt. A szakértők most kőzetminták vizsgálata révén megállapították, hogy amely most egy félsziget, az egykoron maga a keresett sziget volt, számolt be pénteken a National Geographic.

A kutatások során az is kiderült, hogy a hellenisztikus korban egy kikötő állt a szigeten, ami megerősíti, hogy egykoron a földdarab valóban különálló egységet képezett. Canae városa csupán egy apró település volt, azonban stratégiai kereskedelmi útvonalon feküdt, és gyakran ide menekültek a viharok elől a görög hajók.

A térkép felső részén található félszigeten állt egykoron Canae városa

A peloponnészoszi háború végén lévő Arginusae-i ütközetben az athéniak szétverték a spártai flottát, ám a győzelem igen rövidéletű volt, ugyanis egy gyorsan jött vihar elpusztította a ión hajókat. A Xenophón által lejegyzett csatában került megemlítésre a sziget neve. Amikor a megtépázott flotta hazatért, az athéniak megszavazták, hogy a hadparancsnokokat végeztessék ki, amiért kudarcot vallottak a bajba jutott hajók megsegítésében. A természeti katasztrófa és a vezetők tehetetlensége a győzelem ellenére az athéniak demoralizációját eredményezte, amely egyenes úton vezetett a végső vereség felé.

A régészcsoport azon a részen fúrt bele a félsziget földjébe, ahol egykoron tenger állt, és csak később lett összeköttetés a sziget két tagja között. A laza földréteg alapján egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy utólag lett feltöltve. „Mind a mai napig vita tárgyát képezte, hogy a korai térképeken miért három szigetet ábrázoltak, amikor jól látható, hogy a szigetcsoportnak csupán két tagja van” – mondta Felix Pirson, a kutatócsapat egyik tagja, az isztambuli Német Régészeti Intézet munkatársa a Dogan News Agencynek.

„Most azonban kiderült, hogy Canae ősi városa a korabeli forrásoknak megfelelően valóban egy különálló szigeten állt. A keresett sziget és a szárazföld közötti keskeny szoros a földrengéseknek és az eróziónak köszönhetően a későközépkor évszázadaiban folyamatosan feltöltődött hordalékfölddel, ami után egy félsziget alakult ki. A geológiai minták részletesebb vizsgálata pontot tehet az ősi vita végére” – tette hozzá.

Címkék: Görögország, Ókor
http://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/22700/pics/lead_800x600.jpg
Görögország,Ókor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?